I. fejezet: Az évnyitó

Nemrég történt meg, hogy az igazgatónő kimondta a végső szót: Jó nyári szünetet kívánok!
Akkor kezdődött minden jó. Barátokkal bulizás (már amennyire egy nemsokára 14 éves gyereknek engedik), lustulás, délig alvás, gépezés, nyaralás, fürdés, és még sorolhatnám. De eljött az a nap, amelyiknél minden gyerek ilyesmiket kiabál: BÁRCSAK VISSZAMEHETNÉK AZ IDŐBEN!
Vége. Negyed óra múlva sétálhatok be a sulimba, igazi hetedikesként. Fúj, már a gondolattól is rosszul vagyok...iskola...tanulás... Mint minden rosszban van valami jó: legalább találkozhatok a barátaimmal nap mint nap.
Miután felvettem az ünneplőmet (ismét pfuj), ránéztem a körmeimre. Viccesnek nyilvánítottam, mert még tegnap Kata átjött, és egymásnak kifestettük...hát, nem lettek túl szolidak, az enyémen kakik voltak neon pink alappal, az övé libafos színű fekete kriszk-krakszokkal volt díszítve. Végül úgy döntöttem, nem mosom le, ráér este is.
Mikor odaértem, láttam, hogy Kata és Anna a büfénél álldogálnak, ahogy több tucatnyi másik diák. Nem értettem, miért vár mindenki ott, kint lenne a gyülekező elvileg. Nagy nehezen átvergődtem magam a tömegen, majd a két legjobb barátnőm közé férkőztem. Szándékosan, vagy sem, de összenyomódva megöleltük egymást.
Anna sokszor nézett hátrafelé. Mikor már mutogatni kezdett, rájöttem, mit akar mondani. Mögöttünk állt az új srác. Dávidnak hívták. Úgy 170 cm volt, elég magasnak tűnt. Zöld szempár, dús barna haj, kifejezetten jól nézett ki. Mintha megállt volna az idő, miközben végigmértem. Akkor eszméltem fel, amikor kinyitott a büfé, ezért Katáék előrehúztak. Nem tudom, észrevette más is rajtam kívül, hogy bámulom az új fiút. Végre kiderült, miért álltunk sorba: piros-kék muffinokat árultak sulilógóval ellátva. Hát, szerintem nem érte meg tolongani egy 100 ft-os sütiért, de a barátnőim feltétlen venni akartak.
Éppen nyújtotta a büfés néni a muffint, mikor rájöttem, nincs nálam pénz. Fogalmam sem volt, mit csináljak, mikor odalépett mellém Dávid, és kifizette helyettem. Szóhoz sem jutottam a megdöbbentségtől, majd végül kiböktem egy köszi-t. A barátnőim odébb húztak, mert már a mikrofonpróba ment, és kezdődhetett az unalmas beszéd.
Mikor hazaértem, azt se tudtam mit mondott az igazgatónő, végig az új osztálytársunkra gondoltam...

A mai nap: 10/9...